| MTK Törökbálint: A megerősödött Óbudát fogadjuk szombaton |
|
|
| 2012. február 17. péntek, 21:10 | Írta: Spiriev Attila |
|
Például Kollár Balázs éppen a mi mezünket cserélte föl az ellenfél fekete-sárgájára, de a legnagyobb erősítést Dohar István megszerzése jelenti a számukra. A még mindig csak 27 éves, 2 méteres, erős felépítésű Dohar a magyar kosárlabda egyik nagy ígéreteként indult, és miután a Diana SE-ből Paksra igazolt, az Atomerőmű SE színeiben 2005-ben magyar bajnoki aranyérmet akasztottak a nyakába. Utána amerikai, majd olaszországi kitérő következett, de a nemzetközi kitörés nem sikerült, ebben sérülés is akadályozta. Hazai újrakezdéseként az Óbudai Kaszásokhoz igazolt, és első mérkőzésén rögtön 33 ponttal segítette új klubját, miközben hét triplát is beszórt. Ő és a 203 cm-es Horváth Márton komoly belső duót alkotnak, ráadásul Dohar a tripla vonalon túlról is igen veszélyes. ...
A mérkőzés 18 órakor kezdődik Törökbálinton a Köztársaság téren, a Bálint Márton Iskola sportcsarnokában.
Fotó: Vajon most mit főz ki Molnár István vezetőedző és a center Szabó Balázs?
|









Nem sok babér termett eddig a bajnokságban az Óbudai Kaszásoknak, de az átigazolási időszak lezárta előtt megerősítették keretüket, így egy veszélyes ellenfél látogat szombaton Törökbálintra. Sok mindent kell a mérkőzés előtt tennünk, de a tabellát nem szabad nézegetnünk, az ugyanis megtévesztő lehet. Amíg mi egyik bravúrt a másik után halmozzuk, és pillanatnyilag az igen előkelő második helyen állunk az NB-I/B Keleti csoportjában, addig következő ellenfelünk jelenleg a tizedik helyen szerénykedik. Kissé csalóka azonban a kép, mert az óbudaiak új játékosok igazolásával más játékerőt képviselnek, mint a szezon korábbi szakaszában.






